Az is rendben lett volna, ha nem megyek ma futni, hagyok egy hosszabb pihenőt, de nem éreztem, hogy maradt volna még valami, amit ki kellene pihennem és amúgy is, mi a jó Istent csináljak egész nap, amikor tele vagyok energiával?!! Sajnos munka még a kanyarban sincs kilátásban, úgyhogy ideje kitalálni valami új célt a futásban, hogy ne csavarodjak be.
Nem vettem komolyan ezt a mait, semmi tétje nem volt, hogy mennyi idő alatt, hány km-t futok és irtó unalmas is volt. 2 hét kihagyás után végre újra egyesült a sportkörünk, újra jött velünk Iggy kis pajtása, ez volt az egészben a legjobb.
Óriási sprinteket nyomtak, szuper boldogok voltak. Találkoztunk útközben a kedves kis vizsla, whippet párossal, akikkel már összefutottunk párszor. Óriási móka és kacagás volt, én pedig leragadtam vagy negyed órára beszélgetni a gazdájukkal.
Totál leszartam, hogy megálltam beszélgetni, az is megfordult a fejemben, hogy hagyom ezt a mai futást a vérbe, inkább játszok és sétálgatok a kutyákkal, de aztán végül valahogy túllendültem ezen a rossz flow-n és szépen lassan végigkúsztam a 12 km-en.
Tök lassú voltam, úgyhogy egyáltalán nem erőletett meg ez a mai, de a 6-7.km-nél úgy éreztem, hogy ennek tényleg sose lesz vége és már mindenhova elfutottam, de még mindig egy csomó van hátra. Szóval nagyon sürgősen ki kell találnom hogyan tovább, mert teljesen motiváció vesztett lettem.
A félmaratonnal kiheréltem az eddigi útvonalaimat, nem érdekelnek már. Két lehetőség van. Vagy maradok a Hármashatár-hegyen és elkezdek a magasabb csúcsokra futni és nem a km-eket, hanem a szintet emelem. A másik, hogy átmegyek a János-hegyre és felderítem azokat az erdőket is, hogy a következő célkitűzés a Balboa kör legyen. Bár ahhoz mindkettő lehetőséggel élnem kell. Az biztos, hogy legközelebb a Normafa, János-hegy felé futok majd és akkor kiderül hogyan tovább.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.