Lady Dinamó

Hát bazdmeg, ez a Balboa kör, ez egy teljesen nem normális útvonal! Megvan az új cél. :)

Gondosan berajzoltam tegnap az új útvonalat, próbáltam jól kitanulmányozni a térképet, nem mintha ez nekem, a nagy eltévedő művésznek bármit is segítene, de hátha mégis volt valami haszna, ma nem tévedtem el! Teljesen ismeretlen volt a terep, még sosem jártam itt előtte. Ez volt a szerencse. Ha tudom, hogy ekkora szopás, akkor kizárt, hogy elindulok rajta. Nem teljesen azt a kört mentem, amit előtte megterveztem, de már későn vettem észre, hogy nem mutatja a Strava, nem tudtam, hogy amiatt-e, mert nem azt indítottam el, vagy valami elbaszódott.

Szakaszokban akarom lefutni ezt az útvonalat, amíg fel nem készülök rá, hogy végignyomjam. Azt hiszem el fogok szórakozni vele egy darabig. Leparkoltam a Normafánál és átszaladtam az Erzsébet-kilátóhoz, ez a Balboa kör féltávja, szóval én visszafele nyomtam ma rajta kb 10 km-t. Az Erzsébet-kilátóig nagyon laza volt, gyorsan túl voltam rajta. Ez a szakasz nyilván nincs is benne a Balboában. Az Erzsébet-kilátónál, amint ráléptem a Balboa útvonálra, a romantikus pettingezés átmenet nélkül csapott át igazi mélytorkozásba, ami szadomazo követett.

Az eleje irtó meredek, éles kövekkel megszórt kis ösvény. Rohadtul kell figyelni, hogy ne törd ki a nyakad. Azt kívántam, hogy bárcsak nekem is 4 lábam lenne, mint a kutyáknak! Ők úgy rohangáltak, mint a zergék, amíg én az életemért összpontosítottam minden léptemre. Hát nem sikerült hosszan kitartanom, 5,5km-nél megint kiment a bokám, elég brutálisan magam alá fordult, majd össze pisiltem magam a fájdalomtól, de kb.5 perc vajúdás után tovább tudtam futni. Néhol kiszélesedett az út és voltak lankásabb részek is, de elég parán hosszú ideig futottam lefele. Amire elértem a Budakeszi úthoz, ahol kezdődött egy meredek felfelé menet, rendesen örültem neki, hogy végre felfelé kell futni, mert ez azt jelentette, hogy visszafelé legalább itt lesz egy kis lejtmenet. A Nagykovácsi útnál sarkonfordultunk és nekivágtunk visszafele a legmeredekebb és leghosszabban emelkedőkkel telebaszott útvonalnak, amin eddig valaha futottam, bár ez nem olyan nagy dolog 2és fél hónap erdőben rohangálással a hátam mögött.

Ma fordult meg először a fejemben, hogy lehet, hogy jobb felfelé futni, mint lefelé. (Egyszer már gondoltam erre a burmai dzsungelben egy 3 napos gyalogtúrán, de ott csak sétáltunk és kicsit más volt a lépték a szintkülönbségekben.) Az volt a baj a lefelé futásnál, hogy olyan kis fiszem-faszom köves, bokatörő, meredek ösvényeken kellett lebukdácsolni, hogy egyáltalán nem értem hogy lehet ilyen terepen gyorsan szaladni. Ez jó kis kihívás lesz a következő hetekben! Felfelé legalább ezzel nem kell bajlódni, de ott meg nyilván a meredek hegyoldal miatt nem lehet gyorsan futni, pontosabban nekem még nem megy.

A végére amúgy elégedett voltam magammal, a lefeléket küldhettem volna gyorsabban, ha már nem lesz full ismeretlen az út, majd biztos gyorsabban megy és a bokám se segített a tempómon, de felfelé egész jól megküzdöttem a meredek részekkel is. Bár kurva lassú voltam, de nem álltam meg és talán csak egyszer sétáltam bele pár lépésnyire. Egy futóval se találkoztam, azt hiszem nem ez a legkedveltebb útvonal. :D Egy nagyon pozitív élményem viszont volt. A Budakeszi útnál visszafelé a lángosos szuper kedvesen segített rajtunk vízhez jutni és ellátott tanácsokkal, hol tudok szerezni vizet legközelebb. Nagyon-nagyon hálás vagyok neki ezért a szuper jófej gesztusért!