Lady Dinamó

Még csak 3 hete, hogy először futottam 15 km-t a hegyen. Nagyon be voltam tőle szarva, hogy sikerül-e, ma pedig úgy indultam neki a 15-nek, hogy csak egy közepesen hosszú futás lesz, semmi extra, fel sem merült, hogy nem tudom lefutni.

Majdnem elaludtam az autóban az erdő felé reggel. Nem csattantam ki az eneriától. Az idő is tök nyomi volt, én meg totál zizi. Megterveztem az útvonalat előző este Stravan, hogy végre fel tudjam fedezni azt, amin múltkor elveszett a gps és aztán én is, így csalódott hazakullogással végződött a lelekesen induló felfedezés.

Na de ma a gps nem veszítette el magát, én viszont egy kicsit igen. Álomkórosan kavirnyáltam a szűk ösvényeken, amikor láttam, hogy rohadtul nem azon az úton vagyok, ahol lennem kellene. Nem nagy eltérés, viszont így egy iszonyú szűk ösvényre tévedtem. Gyönyörű volt, de néhol annyira benőtték a fák, hogy csak hajlongva lehetett keresztül futni rajtuk, ami elég idegesítő futás közben és a kullancsok is parák.

Nem esett ma különösebben jól a futás, nem is bírtam valami jól, de végre nem fájt semmim és emiatt mégis élveztem. Egészen a 6.km-ig. Pontosan a 6.km-nél volt egy rohadék kő, amin megint kurvára kibicsaklott a bokám. Utálom azt a hangot, amit ilyenkor kiad. Undrító az a hang, ahogy az izületek, vagy inak, vagy nem tudom mik recsegnek, ropognak odabent. Kicsit vártam és folytattam. Be voltam azért kakkantva rendesen, hogy szarrá ment megint, de szépen lassan múlt a fájdalom, és bár kicsit éreztem, de be tudtam fejezni azt a 9 km-t, ami még előttem volt. Ha sikerült volna követnem a gps-t, ahogy minden normális embernek, akkor nem azon a kis szar, köves ösvényen lettem volna, és akkor talán ez se történt volna meg, de már soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna ha. Nagyon ideges voltam magamra, hogy hogy lehetek ekkora béna fasz?!?!?!+:+:+!?!?+:":"!

Egyre brutálisabb emelkedők jöttek, a végén már szinte mászni kellett és akkor végre ott volt az a három kereszt, ahova már egy hete fel akartam jutni. Először szembesültem a távolsággal, hogy mennyire messze futkározok el, nagyon tetszett!

Azt hittem túl vagyok a szivatós szakaszokon, kifotózkodtam magam és boldogan indultam tovább, hogy innen már hipp-hopp visszaszaladunk. Hát nem. A legszebb út jött, amin valaha futottam, de rendesen észnél kellett lennem. Irtó szűk volt és nagyon meredek domboldalon vitt. Szuper vadregényes és nagyon sűrű erdőkön át szaladtam, a kutyám egyszer el is rohant egy nyúl után, találtunk az ösvényen halott vakondot, egyáltalán nem értem, hogy tudott pont oda halni.

Még soha nem örültem ennyire normális szélességű útnak, mint ma. Ott jöttem rá, hogy eddig nem terepen futottam, hanem sétaútvonalakon az erdőben. A mai, na az terep volt a kurva anyját. Úgy jöttem ki az erdőből, mint Rambo a végső leszámolás után, legalábbis úgy éreztem magam. Ömlött rólam a víz, a bal bokám megreccsenve, a jobb bokámat véresre törte a cipő. Kevés vagyok még ehhez, viszont megvan az új kihívás! :)

Boldogan szaladtam vissza a megszokott úton, amikor utolért az utolsó csapás. Megbotlottam valami kiálló szarban dombnak lefele és hosszú bukdácsolás után végignyaltam a poros úton. Jó nagyot és látványosat estem, sajnos közönségem nem volt hozzá csak a kutyám.

Leporoltam magam és kicsit megkönnyebülve, hogy megtörént az első esésem is, elvonszoltam magam még 1 km-t nyújtani az erdő mélyére. Gyönyörűen sikerült leamortizálnom ma magam, de egy órás kádban áztatás segített elgyötört testemen, meg némi gyógykrém és sebtapasz. És voila, újra működik mindenem, úgyhogy megjutalmaztam ma magam egy hengerrel, amin fetrengeni kell és tök jól lenyújt vagy valami ilyesmit csinál, nem értem pontosan, de rohadt jó érzés hengergetni vele magam. Egy rövidgatyát is bedobtam a kosaramba, mert megérdemlem. Be kell látnom, hogy lassan, de biztosan gyarapodnak a futócuccaim.