Lady Dinamó

A tegnapi penetráns teljesítményem miatt ma 6-kor üvöltött az ébresztő. Szakadt az eső, de nem volt hideg. Jeee, végre! Nagyon régóta szeretnék esőben futni, amikor szakad, de nem kell szétfagyni. Olyan volt már, hogy elkapott egy kis zápor futás közben, de olyan még nem, hogy olyan esőben indulok el, amiről látszik, hogy nem fog elállni (talán soha). A kutyámat nem is vittem magammal, mert teljesen kiborult attól is, hogy kirángattam az utcára 1 percre, hogy legalább pisiljen, kakiljon.

Azért is örültem rohadtul, mert biztos voltam benne, hogy így tényleg senki nem lesz kint a szigeten. 2 hónapja nem futottam ott, azóta futok a hegyen. Rohadt kiváncsi voltam már, hogy mennyire gyorsultam, mennyire lesz más, de eddig fel sem merült bennem, hogy kimerészkedjek a rekortánra, ahol nyilván rengetegen futnak most non stop. A mai nap tökéletesen kapóra jött. Gondoltam, hogy vasárnap reggel 7-8 körül még csak páran vannak, de arra nem számítottam, hogy akkora mázlim lesz, hogy mindenkit elriasztó eső zuhog tökéletes hőmérséklettel, szélcsenddel. A város is full üres volt, a szigeten 2 futóval találkoztam 10 km alatt. Imádtam!A futás pedig megdöbbentő volt. Mintha rakétából lőttek volna ki. Olyan könnyűnek éreztem, mintha megszűnt volna a gravitáció. Nagyon gyorsan tudtam szedni a lábaimat, bár kicsit aggódtam, hogy a nagy izgalom miatt túltolom az elején és aztán kidöglök idő előtt, de nem. Szépen beállt a légézésem is, egyszer-kétszer kellett csak kicsit visszavennem a tempóból, aztán újra vissza tudtam gyorsulni. Az első kör után megnéztem mit produkáltam addig és alig hittem a szememnek, soha nem voltam még ilyen gyors! Olyan boldog lettem és olyan lendületet kaptam, hogy tiszta erőből szaladtam körbe másodszor is. A végén úgy éreztem simán futnék most bármeddig, viszont meg kellett állnom, holnap megyek a hegyre, nem kellett ezt tovább tolnom ma. A végére megfájdult a bal térdhajlatom és a vádlim, egész nap eléggé fáj, remélem reggelre elmúlik, mert így elég szar lesz a holnapi menet.

Az esőben futás csodálatos élmény, egyáltalán nem zavar, hogy esik, felszabadító érzés. Nagyon mélyen el tudtam merülni a gondolataimban és elkezdtem játszani a gondolattal, hogy jövő vasárnap megpróbálom lefutni a hegyen a félmaratont. Arra is rájöttem, hogy azért utasítom el a versenyeket, mert nagyon durván szükségem van a sikerélményre és magamat sokkal könnyebb legyőznöm és túlszárnyalnom, mint másokat. A csalódástól viszont annyira félek, hogy versenyen nem merem megmérettetni magam. Azt hiszem ez az egész megint az önbizalomhiány miatt van. A futásra is azért kattantam rá annyira, mert könnyen tudok sikerélményhez jutni. Viszont iszonyú motiválóan hat, ha látom, hogy mások, akik sokkal régebben, sokkal profibban futnak milyen eredményeket érnek el. Az lett az új hobbim, hogy terepfutók futásait nézegetem a Stravan, hol, mennyit, milyen gyorsan futottak és hüledezek, hogy ezt, hogy az Istenben tudják megcsinálni. Jó kis szórakozás. :)