Lady Dinamó

Megint elvesztette magát a Strava. Soha nem tudja jókor elfingani magát, de ma tényleg a lehető legrosszabbkor tette. Kezdem unni az eddigi, jól bevált útvonalaimat és ma elszaladtam felfedezni a Gercsét, hátha jó lenne a félmaratoni útvonalamhoz. Ezért volt elég fontos, hogy lássam mennyi ez az új táv.

Kb. a 3. km-nél néztem rá a Stravara, totál faszságot mutatott. Annyira ideges lettem, de olyan tehetetlen voltam, hogy először hangosan hisztizni lett volna kedvem, de az túl nevetségesen nézett volna ki a hegyoldalban, ahol egyedül a kutyám élvezhette volna a parádét, a hiszti pedig akkor jó, ha van hozzá közönség. Aztán teljesen elment a kedvem az egész futástól. Bár már előtte is furcsa hangulatban voltam, mert az a nyafogós gondolat kapott el, hogy tulajdonképpen mi az Istenért futkározok én ezen a kurva hegyen? Minek csinálom ezt az egészet? Majd megdöglök itt kétnaponta, de mire jó ez? Hülye vagyok én? Aztán feldobtam magam gyorsan az új útvonal gondolatával és meggyőztem magam arról, hogy biztos túl sokat ittam az esti zoom bulin és túl keveset aludtam. Valószínűleg pontosan ez az oka annak is, hogy ma megint úgy keltem, hogy gusztustalanul dagadtnak és nagydarabnak láttam magam.

Letöröltem az appot, aztán újra letöltöttem és úgy nézett ki működik. Viszont hamarosan újabb elbaszásra döbbentem rá, nem látom a Strava térképén a kis utacskákat miközben méri a futásom. Tehát fingom nincs merre van az a jó kis útvonal, amit reggel gondosan kinéztem, a google maps pedig nyilván tök más, nem tudtam pár perc alatt összenézni, hogy mi az az útvonal, amerre menni akarok. Így lett az egész mai futásom vége az, hogy több ideig álltam, mint amennyit futottam és végül nem is sikerült teljesen azt az útvonalat futnom, amit akartam.

Amikor beszaladtam egy elvarázsolt kis erdei ösvényre, ahol aztán teljesen váratlanul arconbaszott egy olyan panoráma, amitől úgy éreztem, hogy kifutottam a világból, akkor elengedtem az egészet és úgy döntöttem, hogy ez most igazából egy kirándulás. Futkorásztam rétek mellett, amik olyan lehetetlenül mesébe illőek voltak, hogy azt vártam, mikor ugrik elő egy unikornis.

Sajnos mégsem lesz a kedvencem ez az új szakasz, vagyis meg kell néznem, hogy az elejére van-e valami alternatíva, mert az első 1-2 km-en házak között visz a kis földút, ahol nagyon sok, nagyon nagy kutya ordít a rozoga kerítések túloldaláról. Gyerekkori falusi tapasztalatomból tudom, hogy gyakran van vége a kerítésnek, aminek a túloldalán ordítva, ugatva szalad végig a vadállat, akivel egyszer csak szemtől szemben találjátok magatokat. De az tuti, hogy egyszer véletlenül mindenhol nyitva marad a kapu. A kutyámat jobban féltem, mert engem még soha nem harapott meg kutya, viszont őt sajnos már támadta meg másik kutya, és egy újabb ilyen helyzetből azt hiszem senki se jönne ki jól.

A végét azért sikerült kicsit meghúznom, de úgy éreztem, hogy szinte semmit nem futottam, úgyhogy több elhatározásra is jutottam.

1.Büntetésből a mai szégyenteljes teljesítményemért holnap hajnalban lefutok 2 kört a Margit szigeten, úgyis meg akarom nézni, hogy hogy megy most a szigetkör.

2.Nem iszom alkoholt, amíg le nem futom a félmaratont a hegyen.

3.Nem eszek unalmamban össze-vissza és lemondok a mértéktelen édesség zabálásról.

Később azért megéreztem, hogy végülis mégis csak lefutottam 13 km-t. Fáradt vagyok egész nap és teljesen szét van esve az agyam. Lehet, hogy ez a mai nem véletlen és így próbál a testem kicsit lehozni arról az ámokfutásról, amit egyik napról a másikra elkezdtem tolni vele? Vagy tényleg csak másnapos vagyok.