Jajj de jól kitaláltam futás közben azt a mondtatot, amivel kezdem a mai postot, de hát kireppent a fejemből, mint az éjszakai pillangó, ami az erkélyünkön pinhent tegnap este, most meg itt ülök és bután bámulom a monitort.
Ezt a csodálatos gyűjteményt hallgatom és csak egy sörre tudok gondolni és megveszekedett esti bulizásra. A sör még összejöhet.
Szóval a mai futás. A bokabicsaklás (kipcsak cha cha cha) utáni első futásomra mentem ma. Reggel felébredtem és fájt megint, főleg mikor felvettem a futócipőm és elindultam. Nem baj, nézzük meg, max sétálok egyet a kutyákkal. Baromi szarul ébredtem, alig bírtam elaludni, ami rám annyira nem jellemző, hogy csoda, ha este 10 után valamivel ébren lehet tartani (ez persze nem volt mindig így). Elkortyolgattunk egy üveg pezsőcskét is este. Mikor kinyitottam a szemem reggel 7-kor, hangyák mászkáltak az agyamban, a testem pedig tiltakozott minden mozdulat ellen.
Ebben a hangulatban vonszoltam ki magam az erdőbe, ahol az első 1-2km-t masszív fejfájással küzdöttem le, a bokám viszont kitűnően működött, cserébe a térdem fájt. Tényleg, hogy folyton van valami bajom, kurva unalmas!
Aztán egyszer csak megszűnt minden kínom és maradt a tiszta élvezet, szétáradt bennem a boldogság és végre el tudtam kezdeni gondolkodni merre és mennyit fussak ma.
Majdnem elindultam a hegy másik oldalára, rég nyomtam már azt az útvonalat, de sikerült lebeszélnem magam a nagy hevességben, hogy nem most kell 15-öt futni a még nem 100%-os bokámmal. Persze én úgy éreztem akkor és ott, hogy ma bármennyit képes vagyok lefutni, de szerencsére (sajnos) már elmúlt belőlem a fiatalos, lázadó tinédzser lendület és kánonban csendül fel a füleimben a barátaim és a családom hangja, akik óva intenek attól, hogy eszetlenül azonnal megpróbáljam bepótolni a kihagyott futást. Ismernek. A különbség igazából csak annyi a 10-20 évvel ezelőtti önmagamhoz képest, hogy a szokásos - lófaszt, hülyeségeket beszélnek, majd én tudom, csak azért is - első gondolat után elfogott egy kis szorongás, mi van ha igazuk van és épp valami irtó nagy baromságra készülök, és nagy megnyugvás fogott el, amikor lemondtam a hülyeségről. Kicsit csalódott vagyok önmagammal kapcsolatban.
Elképesztő mit tesz egy kis pihenés. Csak 1 futást hagytam ki, de olyan bivaly erős voltam ma, úgy futottam fel a második körömnél is a legmeredekebb részeken, hogy csak azt vettem észre, hogy fent vagyok. De az is lehet, hogy beütött a kapszula cocktail, amit elkezdtem nyomni.
Azon kaptam magam úgy 20 perc futás után, hogy mióta elindultam folyamatos ekézem magam, hogy dagadt lettem, lassú vagyok, tök béna ez a teljesítmény, amit fel tudok mutatni. Egyre mélyebbre süllyedtem az ego korbácsolásban. Szerencsére egy józanabb pillanatomban sikerült megállítanom a szarcunamit, amit a nyakamba szabadítottam, de nagyon rejtélyesnek találom, hogy miért csinálom ezt magammal. Ilyenkor mindig kitervelem hogy zöld leveleken és csírákon fogok élni, még többet sportolok, nem iszom alkoholt. De aztán mikor hazaérek és farkaséhes leszek, vagy rettenetesen elkezdem kívánni a sört vagy egy fröccsöt, akkor minden tervem dugába dől. Nem is baj, legalább ennyi maradjon meg nekem ebben a kurva karanténban, a jó kaják és az alkohol.
13 km lett a vége, fantasztikus 13! Alig várom, hogy vasárnap újra mehessek. Tök jó a bokám! Hurrááá!
Nem bírom ki, ide kell raknom még néhány giccses képet a kutyákról.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.