Lady Dinamó

Öncélú futóblog

Talán 10

ke_pernyo_foto_2020-05-04_19_28_52.png

Rövid, laza 10-est akartam ma futni, pontosabban volt egy útvonal a fejemben (ami kb.10km) és azt akartam végig futni, mindegy, hogy 9 vagy 11km. Ez volt az egyetlen oka, hogy nem lettem kurva ideges, amikor megláttam 18 perc futás után, hogy nem mér a Strava, nem találja magát, tök hülyeségeket mutat, úgyhogy végül nem is derült ki, hogy pontosan mennyi volt, de jó voltam ma és jól is esett.

img_4514.jpeg

Valószínű azért sem tépett szét az ideg, mert azért vettem elő a telefonom, hogy leállítsam, amíg összeszedem magam. Hülyén léptem rá egy kőre és kicsit kifordult a bokám. Egy pillanatra rohadtul fájt, vagy inkább kettőre. Ez kb.2,5 km-nél történhetett, úgyhogy nagyon erősen gondoltam rá, hogy mindjárt elmúlik, nem történhet meg, hogy lesérülök ilyen bénán. Máskor is volt, hogy megbicsaklott a bokám, egy csomószor előfordul sima séta közben is, úgyhogy nem szartam be, de azért kicsit jobban figyeltem a meredekebb lejtőkön és lenyomtam a maradékot.

A kilátóhoz vezető kurva meredeken kezdtem ma, mint a legelején, amikor elkezdtem a hegyre járni futni. Olyan volt, mint amikor felnősz és visszamész arra az óriási hegyre, ahol gyerekkorodban szánkóztál és rájössz, hogy ez nem hogy nem hegy, de épp hogy egy kis dombocska. Eleinte ez volt a legnagyobb mumus szakasz, ma is így indultam neki. Úgy emlékeztem, hogy baromi meredek és rohadt hosszú is. Képtelenségnek tartottam, hogy ezen bárki simán fel tud futni és nem döglik bele. Na, hát azóta eltelt egy hónap és ma felszaladtam. :) Baromi jó szembesülni a fejlődéssel.

Általában akkor szopom be, és akkor esik nagyon szarul a futás, amikor alábecsülöm a távot és nagyképűen állok hozzá, mert már sokszor lefutottam, tudom, hogy képes vagyok rá, pedig ez rohadtul semmit nem jelent. Azt hiszem ez fordítva is pont így működik. Ha rákészülök, hogy egy szakasz vagy az aznapi futás szar és nehéz lesz, nagyon össze kell szednem magam hozzá, hogy meg tudjam csinálni, akkor vagy már közben, vagy utána úgy érzem, hogy nem volt annyira para, jobban nyomtam le, mint számítottam rá.

De az tuti, hogy nincs két egyforma futás még a Margitszigeten körbe-körbe se, nemhogy a hegyen! Ezért tudok annyira sokat beszélni róla. Mondjuk nem hiszem, hogy a barátaim ennek örülnek.

img_4513.jpeg

Beleolvastam egy futóedző blogjába, azt hiszem nem kellett volna. Egy emberre hallgatok futás kapcsán, és ez azután is így lesz, az én kedves, öreg barátomra, aki számomra felfoghatatlan távokat fut szélsebesen, nekem ő a sztár (ebben is).  Eddig úgy futottam, hogy toljam amennyire csak tudom, de azért essen annyira jól, hogy ne utáljam meg. Totál érzésből, a magam célkitűzései szerint. Visszanéztem mennyivel emeltem a távokat hétről-hétre és arra jutottam, hogy kicsit elsiettem. Ha nem olvastam volna el a futóedzős blogot, akkor azt gondoltam volna, hogy kurva király vagyok, szuper, hogy ilyen jól megy. Nem tudom, hogy szintén az edzős bloggal miatt-e, de kicsit úgy éreztem tegnap, hogy talán túltoltam, fájogatnak a lábaim, kicsit vissza kellene vennem, nehogy lesérüljek. Ezért is futottam ezt a mai lazát, erre tessék, most itt ülök bedagadt bokával. A nyújtásnál elkezdtem érezni, hogy nem annyira fasza, kicsit azért fáj ez a bicsaklás. Tudok rajta járni, de azért jobban esik, ha nem kell.

img_4512.jpeg

Most heti 42-45km-t szeretnék tolni attól függően, hogy 3 vagy 4 alkalomra jön ki 1 hétre a minden másnapi futás, úgyhogy hajrá kicsi bokám gyógyulj, de kurva gyorsan, a kiskutyák várnak!

img_4515.jpeg

A kutyáknak lettek új kutyahaverjai, 3 szetter, az egyik a sokat beszélő öreg nénié, a másik kettő pedig egy srácé, aki az öreg nénivel szokott sétálgatni. Tök cukik.

img_4516.jpeg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ladydinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr9115659808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lady Dinamó

Ez egy futónapló, mert mindig elfeljetek mindent, pedig kíváncsi lennék az emlékeimre.

FUTÁSAIM

Friss topikok

süti beállítások módosítása